A repülőgép hat órai szárnyalás után szállt le a 117 km²-es szigeten. A leszállás után besétáltunk a reptéri váróba, ahol elleptek bennünket a különböző szállásajánlatok. Egy középkorú hölgy kérdezte tőlem, hogy szükségem van-e szállásra, mert az ő házában volna lehetőség, akár kempingezni is. Kis alku után az üzlet megköttetett. Pár perc múlva már Elvira - a panzió gazdája - kocsijában ültünk és robogtunk a szállásunk felé. A házikóban már akadt vendég. Brúnó egy brazil srác, aki korábban modellként beutazta a fél világot és most Miami egyik szállodájában pincér. Ő szörfözni jött a szigetre. Aztán ott volt Fiona és Tim, egy ausztrál pár, akik egy hónapos dél-amerikai túrájukra tették fel a koronát ezzel az utolsó megállóval. Ott lakott még Alexandra, egy fiatal terhes chilei leányzó, akinek szerintem leginkább egy pszichológusra lett volna szüksége. Hamish és Paula az internacionalizmus jegyében érkeztek a szigetre. A fiú új-zélandi, Paula chilei. Vegyes társaság jött össze Elvira 5 szobás panziójában, illetve kertjében.

A sátorverést követően elindultunk felderíteni a környéket. A Nap iszonyú melegen sütött, szinte égetett. A fejemre egy pólóból készült turbán került, illetve hátamra és végtagjaimra egy vastag naptej-réteg. Alig öt perc séta után megláttuk az első moait, azaz egyet a sziget híres kőarcai-testei közül. A szobor háromszor akkora volt, mint Eszter. Több történet szól ezeknek a nagy szobroknak a születéséről.

A szigetet porózus vulkanikus anyag alkotja. Az egyik kialudt vulkán oldalában számos kész és félkész moai (szobor) fekszik és áll. A legvalószínűbb elmélet szerint a szobrokat fekve kezdték kifaragni, majd mikor a profiljuk elkészült, akkor körbevésték és a hátukat vágták el utoljára a földtől. Aztán egy okos, fából készült emelővel mozgatták azokat, amelynek következtében a szigeten alig maradt élő fa. Däniken professzornak persze erre is megvan a földöntúli elmélete. Polinézek népesítették be a szigetet, akik a mai Francia-Polinéziából hajóztak ide több mint 3,500 km-t téve meg az óceánon kikötés nélkül úgy 1500 évvel ezelőtt. A sziget elérhető természeti forrásai korlátot szabtak a népesség számának. J. J. Rousseau a francia forradalom idején tett egy magvas kijelentést, amit már idéztem egyszer, ám itt is jól jön: "Amíg két ember él a Földön, addig lesz enyém és tied!". Itt, a világ végén is voltak belháborúk. Kétféle népcsoport népesítette be a szigetet az 1500-as évek felé. A rövidfülűek és a hosszúfülűek. A rövidfülűek olyanok voltak, mint a mai polinéz emberek. A hosszúfülűek viszont valamilyen furfangos módszerrel meghosszabbították a fülcimpáikat, annyira, hogy az a nyakukig ért. A két népcsoport között tört ki az ellenségeskedés. Ez a hosszúfülűek végét jelentette. Érdekes, hogy a szobroknak mégis kivétel nélkül hosszú füleik vannak.

Vissza...