TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS:

 

Ausztrália

Ausztráliát tartják a leghosszabb ideje folyamatosan lakott szigetnek. Az első emberek 70 ezer évvel ezelőtt érkeztek a szigetre, valószínűleg Délkelet-Ázsiából. Akkor a tenger szintje 50 méterrel alacsonyabb volt, így lényegesen kevesebb vízen kellett áthajózniuk az első “felfedezőknek”. Az őslakosok helyi neve “aboriginal”, ami szó szerint bennszülöttet jelent.

Az első európai szemek, amelyek meglátták Ausztrália partjait, portugál vagy holland hajósoké voltak. 1606-ban egy Torres nevű spanyol kapitány elsőként számolt be írásban a mai Queensland északi csücskéről. Róla kapta a nevét az Ausztráliát Új-Guineától elválasztó szoros is. Abel Tasman holland felfedező az 1640-es években délről közelített és felfedezte a mai Tasmániát. A kontinens hivatalos felfedezője egy Dampier nevű kalóz, aki Ausztrália nyugati partjainál szállt partra többször, ám az ott lelt sivatagos föld nem tett rá mély benyomást.

1768-ban James Cook, a brit tengerészet admirálisa kapta azt a parancsot, hogy nézzen utána Tahitinek és keresse meg a Nagy Déli Földet. A Nagy Déli Föld létezését a tudósok feltételezték. Abból indultak ki, hogy az északi féltekén lévő hatalmas szárazföldnek kell, hogy legyen egy déli párja, különben Földgolyónk elbillenne, mivel nem lenne egyensúlyban. Ez az elmélet azóta már megbukott, de 1768-ban még hittek a Nagy Déli Föld létezésében. 1770. április 19-én pillantotta meg Cook kapitány Ausztrália délkeleti partjait. Ezt tekintik Ausztrália hivatalos felfedezésének. Cook elhajózott egészen a mai Queensland északi csücskéig (Cape York) és azonnali hatállyal angol gyarmattá nyilvánította az újonnan felfedezett földet. Cook még kétszer tért vissza az ausztrál vizekre és máig a leghumánusabb és legnagyszerűbb felfedezőnek tartják. Fiatalon halt meg a mai Hawaii-szigeteken 1779-ben egy, a bennszülöttekkel történt összecsapás során.

A brit szigeteken a XVIII. század során megteltek a börtönök. A bűnözés a hatalmas nyomor miatt azonban nem csökkent. Az angol kormány megkezdte az elítéltek Amerikába szállítását. 1783-ban kikiáltották az Amerikai Egyesült Államokat. Ez egyben azt is jelentette, hogy az angol raboknak új helyet kellett találni, mivel Amerika megszűnt brit gyarmat lenni. 1786-ban indult el az első hajókaraván 750 rabbal és ugyanennyi tengerésszel, katonával, illetve a gyengébb nem képviselőivel. A raboknak hét évig kellett keményen dolgozniuk, hogy szabadságukat visszanyerjék, és bizony nem voltak szabadnapok.

Az első 15-20 évben, míg az új gyarmat önellátóvá vált, az éhenhalás folyamatosan Damoklesz kardjaként lebegett felettük. Egy-egy Európából várt ellátmány késése, illetve estleges elsüllyedése egyenlő lett volna az éhenhalással. A második rabkonvoj 1790-ben érkezett meg, aztán már jöttek évente többször is. Az 1800-as évek elejére Ausztrália önellátóvá vált. A katonatisztek földet kaptak, amin az elítéltek ingyen dolgoztak. Ez hatalmas előnyt jelentett egy egyszerű farmer alkalmazásával szemben. London messzesége miatt a katonák saját kis államot alkottak.

Bizonyára számos olvasó hallott már a Bounty hajón, az 1800-as évek elején történt lázadásról. A hajó kapitányát – William Bligh kapitányt – egy csónakba tették a Csendes-óceán kellős közepén. Bligh azonban nagyszerű és rafinált tengerész volt, elkormányozta a csónakot egy holland kikötőbe, majd onnan hazautazott Angliába. Miután elmondta a Bounty-n történteket és felmentették a hajó elvesztésének vádja alól, kinevezték Ausztrália kormányzójává. 1808-ban aztán Bligh ismét egy lázadásban találta magát. Ezúttal azonban a katonatisztek lázadtak fel a kormányzó korlátozó intézkedései ellen. Bligh-nak sikerült úrrá lennie a Rumlázadásnak elkeresztelt rebellión, aminek eredményeként az itt szolgáló tiszteket hazarendelték Angliába. Helyettük érkezett John Macquarie saját katonáival. Ő engedélyezte a felszabadult elítélteknek közhivatali poszt betöltését. Az 1868-ban érkezett az elítéltekkel teli utolsó hajó Ausztráliába. Összesen 168 ezer “csínytevőt” deportáltak Angliából.

Az aranylázak sorából Ausztrália sem kivétel. Az 1850-es években a déli Victoria államban találtak aranyat. Sokan jöttek, kevesen távoztak gazdagon, a többiek itt maradtak. A kontinensnyi országban 7 kolónia alakult ki. 1901-ben érkezett el az idő arra, hogy ezek a kolóniák létrehozzák az Ausztrál Nemzetközösséget. A nemzetközösségben 6 állam – New South Wales, Queensland, Victoria, South Australia, Western Australia és Tasmania -, illetve egy állami jogokkal nem rendelkező terület – Northern Territory – kapott helyet. Ez egészült ki az ausztrál kormányzati területtel (Australian Capital Territory), amelyet Canberra, a főváros és annak környéke alkot.

Az amerikai típusú alkotmány nem ad túl nagy mozgásteret a központi kormánynak. Az állam elnöke – Új-Zélandhoz hasonlóan – az angol uralkodó. Ezzel kapcsolatban egyébként egyre több ausztrál támaszt kételyeket, saját elnököt szeretnének választani. 1999-ben tartottak is egy névszavazást erről, ám a többség II. Erzsébetet tartotta a legalkalmasabbnak az államfői posztra. Az alapvető érv: “eddig jó volt, miért változtassunk”. A fejlődő világ hatalmas alapanyag- és élelmiszerszükséglete biztosította az ausztrál gazdaság megerősödését. A hatalmas távolságokat is legyőzték a felfedező kedvű emberek. Utak és telefonvonalak épültek.