TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS:

Brazília

Brazíliát 1494-ben – mikor a spanyolok és a portugálok önkényesen felosztották egymás között az akkor ismert világot – még nem fedezték fel. Arra várni kellett az 1500-as évek elejéig, amikor egy portugál kapitány Vasco da Gama nyomában Indiába igyekezvén eltévedt és véletlenül a mai Észak-Brazíliában találta magát. A portugál király nagyon megörült a nem várt ajándéknak és rögtön felfedezőket küldött az új területre. Azok azonban lógó orral tértek haza, mivel sem ezüst, sem arany nem akadt az útjukba, viszont annál több harcias, az emberi húst sem megvető indián. Brazília nevét végül is egy fafajtáról kapta, amit Európába exportáltak, mint az egyetlen használható dolgot. A portugálok azonban nem adták fel. 12 kapitányságra osztották fel a vidéket. Ebből 4-ben nem sikerült megtelepedniük, 4-ben az indiánok nem hagyták a “betolakodókat” békén, csupán 4 tudott “profitot” termelni a portugál koronának. Később rájöttek, hogy a terep ideális a cukornád termesztéséhez. Munkaerőnek erőszakkal befogták az indiánokat. Mikor aztán azok száma rohamosan fogyni kezdett, a tengerparti részen az úgynevezett “bandeirantes”-ek – kalandorok, felfedezők, úttörők – az ország belsejéből hozták elő az ott élő indiánokat. Ennek eredményeként az 1650-es években a portugál apától és indián anyától származó kalandorok már a perui Andokig jutottak, megvetve a portugál gyarmat alapjait e távoli vidéken is. Az indiánoknak csak a keresztény missziók jelentették az egyetlen mentsvárat, ám azok sem tudták hosszabb időn keresztül megvédeni őket. (Témába vág a Misszió című film Robert de Niróval.) A portugálok rájöttek arra is, hogy a négerek sokkal inkább bírják a kemény munkát, mint az indiánok, így elkezdték Afrikából behozni őket. Ez a tény is hozzájárul a ma is bámulatosan vegyes összetételű brazil népességhez.

1807-ben Napóleon csapatai bevették Lisszabont. Ez arra ösztönözte az akkori portugál királyt, hogy gyorsan kereket oldjon. Meg sem állt Rio de Janeiróig, amit kinevezett a Portugál Birodalom fővárosának. Így az a megtisztelő szerep hárult erre a szép városra, hogy egy európai birodalom székhelye lehetett, attól több mint 10 ezer km-re. 1821-ben aztán, immár egy Napóleon-mentes Európába tért vissza a portugál király, hátrahagyva fiát, mint kormányzót. Mikor a portugál parlament vissza szerette volna hozni Brazíliát a gyarmati státuszba, a hátrahagyott királyfi nem engedte azt. Így Brazília egy csepp vér nélkül vált függetlenné 1822-ben. A királyfi közel 50 éves uralma alatt Brazíliát egy gyorsan fejlődő országgá varázsolta. A kávé vált az ország fő exportcikkévé. Volt idő, mikor ez az Európa méretű ország adta a világ kávészükségletének háromnegyedét. Ugyanez a király törölte el a rabszolgaságot 1888-ban (ld. Isaura). 1889-ben aztán egy katonai puccs távozásra késztette az uralkodót és jött az anarchia korszaka Brazíliában is. Katonai és civil kormányok váltották egymást fénysebességgel. Az 1929-ben bekövetkező gazdasági válság aztán a brazil kávétermelőknek is a bolt becsukását jelentette.

Egy Vargas nevű elnök fasiszta jelszavakkal bolondította meg a népet, egy Kubitchek nevű pedig létrehozta Brasiliát, mint az ország új fővárosát. Aztán jöttek az adósságok, a hiperinfláció és a korrupciós botrányok. Emlékszem, mikor Maurícióval találkoztam 1992-ben Londonban, elmondta, hogy az infláció 25-30%. Csakhogy ez nem évente ennyi, hanem havonta. Aztán néhány évvel ezelőtt bevezették az új reált, és a gazdaság is kezdett talpra állni.